A mai rohanó világunkban nagyobb figyelmet kellene szentelnünk otthonunk, tulajdonunk, „cégünk” védelmére. A lopási kockázat létezik, de ha teszünk ellene, csökkenthetjük a nagyságát. Tudomásul kell vennünk, hogy ebben elsősorban csak saját magunkra számíthatunk. Döntenünk kell arról, hogy mekkora összeget tudunk erre a célra fordítani, számunkra milyen vagyonvédelmi kamerarendszer a megfelelő, ami kielégítő biztonságot nyújt.
Korunk technikai fejlődése elérhetővé teszi mind szélesebb rétegek számára a megfigyelő kamerarendszer kiépítését, melyek minőségi és technikai színvonala is egyre kifinomultabb. A legmegfelelőbb kamerarendszer kiválasztásában tapasztalt szakemberek segítenek. Át kell gondolnunk, hogy mit, hogyan és milyen részletességgel akarunk megfigyelni, valamint figyelembe kell vennünk az ide vonatkozó jogi szabályozást is.
A kamerás megfigyelő rendszerek nagy előnye és visszatartó ereje, hogy képet, videót, és hangot is rögzítenek, így a jogellenes magatartást bizonyíthatják. A tettesek nagyobb eséllyel azonosíthatóak, ráadásul lehet, hogy az interneten vagy mobiltelefonon keresztül éppen élőben nézi valaki az eseményeket. A kamerarendszer egyéb vagyonvédelmi rendszerekkel is összeköthető, akár riasztást is küldhetnek számunkra vagy a távfelügyelet számára.
A kamerás megfigyelő rendszerek szerelése gyakorlatot és hozzáértést igényel, ezért megfelelő szakértelemmel, gyakorlattal rendelkező szakcéggel kiviteleztessünk.
A biztonsági kamerarendszer pár alapvető jellemzője
A megfigyelő kamerák legfontosabb része az objektív, minősége alapvető jelentőségű. Szerepe, hogy biztosítsa az objektumról vagy személyről az éles, értékelhető képet.
Kamera típusok
attól függően, hogy hol fogjuk használni, beltéri, vagy kültéri kamerák, a fényviszonyok függvényében éjjeli, vagy nappali kamerák. Rossz vagy gyenge fényviszonyoknál használhatunk úgynevezett infravetős kamerákat.
Boksz kamerák
Ezeket kameraházakban helyezzük el, amelyek a kamera védelmét szolgálják, hozzá külön illeszthető az objektiv.
Kompakt kamerák
Amelyek készre szerelve kaphatóak, csak csatlakoztatnunk kell a rendszerhez.
Dóm kamerák
Félgömb alakjukról ismerhetjük fel, akár a mennyezetre szerelve is diszkrét megfigyelést tesznek lehetővé. Esztétikus megoldást jelent olyan területek megfigyelésére, ahol egy hagyományos kamera zavaróan hatna. Léteznek az álmennyezetben vagy egy spot lámpa helyén is elhelyezhető diszkrét kivitelűek, így kiválóan alkalmazhatóak, ha feltűnés nélkül szeretnénk végezni a megfigyelést.
Egyes dome kamerák vandálbiztos kivitelben készülnek különlegesen masszív kialakítással, így elkerülhetjük a megrongálással járó kellemetlenségeket.
Egyik ügyes változatuk a speed dóm kamerák, nagy terület megfigyelésére alkalmas kamerák, a kamera körüli tér 360 fokban megfigyelhető, és adott pontra gyorsan rá lehet közelíteni.
IP kamerák
A világ bármely pontjáról elérhető az Internet segítségével, akár e-mailben is azonnal értesülhetünk az eseményről.
Rögzítők
Folyamatosan rögzíthetők a kamerák felvételei tetszés szerinti ideig. A mozgás nélküli időszakokat automatikusan nem rögzítik. Valamennyi mai videó rögzítő alkalmas arra, hogy a világ bármely pontjáról csatlakozzunk hozzá, és a felvételeket visszanézhessük. A kamerarendszer segítségével bármikor meggyőződhet róla, hogy értékei biztonságban vannak.